top of page

Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médakutatási Intézetének hallgatói interjúk és videók készítésével vettek részt 2014 tavaszán a holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó "Csillagos házak" című megemlékezéssorozathoz, melyet a Nyílt Társadalom Archívum kezdeményezett.

 

A munkában közreműködött:
 
Báthori Katalin, Csernay Dóra, Gács Anna, Gondos Dóra, Hajnal Ernő, Katona Fruzsina, Nyitrai Balázs, Tiszai Orsolya, Wirth Kinga

 

EMLÉKEZŐ HÁZAK

 

Itt vannak szerte Budapesten. Lehet, hogy nap mint nap koptatjuk a padlójukat, sőt az is lehet, hogy az egyikben élünk, mégsem tudjuk, hogy milyen emberi történeteket rejtenek. Azokról a házakról van szó, amelyek a történelem részeivé váltak, amikor 1944-ben felkerült rájuk a megkülönböztető jelzés, a sárga csillag. A budapesti zsidóságnak az említett év június 21-től deportálásukig ezekben a csillagos házakban kellett embertelen életkörülmények között élnie. Az 1944-ben csillaggal megkülönböztetett közel 1800 budapesti épületből 1444 még jelenleg is áll, és a túlélők valószínűleg sohasem felejtik el, mik történtek e házak falai között.

 

Az Nyíilt Társadalom Archívum (Open Society Archive, OSA) kezdeményezésének az volt az alapkoncepciója, hogy bemutassa a budapesti gettóba telepített zsidósággal történteket a gettó épületeinek történetén keresztül. A Csillagos házak-kezdeményezés révén új perspektívából tekinthetünk arra, mi is történt 70 évvel ezelőtt.

 

Az OSA Budapest térképén sárga csillaggal jelölte meg az egykori csillagos házakat. Ez a térkép és az OSA felhívása az emlékezésre volt a kiindulópontunk. Tanúkat és túlélőket kerestünk, illetve a csillagos házak mai lakóival beszélgettünk, hogy többet tudjunk meg ezeknek a hónapoknak a történetéről.  Három projetken dolgoztunk: Az egyikben az egykor megcsillagozott épületekben működő mai közintézmények vezetőivel és dolgozóival beszélgettünk, a másik során egy család három generációját ültettük egy asztalhoz, és a beszélgetésüket filmre vettük, a harmadik pedig egy személyes hangú film a túlélőkről.

 

A munka során közelebb kerültünk ahhoz, amit úgy hívnak, emlékezés, megértettük, milyen komoly és jelentéssel teli fogalom ez, mennyi munka és erő szükséges hozzá, valamint hogy kulcsszerepe van annak, akarják-e vállalni az emberek az emlékezést, az ezzel járó munkát.

bottom of page